Hírek
2023. Szeptember 13. 14:21, szerda |
Életmód
Forrás: MTI
Több ezer látogatót várnak hétvégén a 19. Őrségi Tökfesztiválra
Több ezer látogatót várnak idén is a 19. Őrségi Tökfesztiválra, amelynek rendezvényei szeptember 15-17. között Őriszentpéteren, Nagyrákoson és Szalafőn zajlanak - közölték az MTI-vel a szervezők.
Pénteken este hat órától Nagyrákoson Németh Istvánné polgármester vezetésével tekinthetik meg a helyi tájházat és kovácsműhelyt, majd a tökmagköpesztés (szárított tökmag héjától való megfosztása) fogásaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
Szombaton délelőtt 11 órakor Őriszentpéteren tartják a tökfesztivál hivatalos megnyitóját, melynek helyszínén őrségi termelői piacot és kirakodóvásárt is tartanak.
Délután a szabadtéri színpadon kulturális és szórakoztató műsorok követik egymást, fellép például a Zalaapáti Harmonika Zenekar, a Kerka Táncegyüttes, este hat órától pedig az Anima Sound System ad koncertet, amit 19 óra 30 perctől töklámpás felvonulás követ.
Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén szombaton egész nap gyermekműsorokkal, néptánc foglalkozásokkal, bábelőadásokkal várják a családokat, de a kézműves udvarban idén is lehetőség nyílik töklámpásfaragásra és fazekas korongozásra. A gasztro udvarban bemutatják a hagyományos tökmagsajtolást, valamint egész nap tökös és tájjellegű ételeket lehet kóstolni.
Őriszentpéteren vasárnap is tart a kirakodó vásár, folytatódnak a szabadtéri kulturális és szórakoztató programok. Fellép egyebek között az inárcsi Tremoló citerazenekar, Peltzer Géza harmonikaművész, délután öt órától pedig a Zaporozsec együttes ad koncertet.
Fotó: Őrségi Tökfesztivál - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód
Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2026. Június 12. 11:00, péntek | Életmód
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni
