Hírek
2012. Október 16. 11:08, kedd |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Teltházas ünnepekre lehet számítani

Jól alakulhat az év vége a hazai szállodákban
A két közelgő négynapos hétvégén feltehetően belföldi vendégekkel telnek
majd meg a vidéki szállodák, a fővárosiakat pedig a fapadosokkal érkező
külföldi vendégek foglalhatják el. A hazai szállodások többségének így nincs
oka komoly panaszra.
A külföldiekből eddig sem volt hiány az országban, a nyár viszont meghozta a
magyarok utazó kedvét is. A belföldi vendégéjszakák száma augusztusban több
mint 6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami idén először haladta meg
a külföldiek esetében regisztrált értéket, ahol 4 és fél százalék volt az
emelkedés. Az átalakuló utazási szokásoknak köszönhetően a nyertesek
egyértelműen a szállodák. A fővárosban a három- és négycsillagos hotelek a
legkeresettebbek, vidéken pedig a wellness és a gyógyfürdő a hívó szó.
A szakértők szerint az év hátralévő része szintén kedvezően alakul, a hosszú
hétvégéknek köszönhetően a hazai vendégek száma minden bizonnyal továbbra is
magas lesz a vidéki szállodákban. A fentieket erősíti meg az elmúlt hetek
foglaltsága alapján Csordás Imre, a mintegy egytucatnyi, három-, négy- és
ötcsillagos szállodát üzemeltető Accent Hotel Management Kft. ügyvezetője
is. Az elkövetkező két négynapos ünnep mellett az őszi szünet, az év végén
pedig a Karácsony és a Szilveszter lehet erős a kihasználtság szempontjából.
A legtöbb helyen a (gyógy)vizes kalandokat keresik az utazók, de sokakat
vonzanak a különleges élmények, egyedi ajánlatok is.
A tokaj-hegyaljai ötcsillagos Andrássy Rezidencia Wine & Spa egyre több
magyar vendéget fogad. Az őszi szüreti rendezvények mellett a szálloda külön
programként neves kézműves borászatokba is elkalauzolja a vendégeket, de a
környék alapanyagait felhasználva a kulináris élményekre is komoly hangsúlyt
fektetnek. A gasztronómia egyébként egyre fontosabb a hazai vendégkörnek, a
külföldön már jól ismert all-inclusive szolgáltatás idén több szálloda
kínálatában is megjelent. Az elsők között vezette be a szolgáltatást a
bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa, ahol az egészséges életmód jegyében
kínált soft all-inclusive változat igen sikeres lett. A hotel a nyári
hónapokban, a szálloda közel tízéves fennállása óta a legjobb eredményt
produkálta, a legmagasabb bevételekkel. A gyógyvíz és a wellness mellett
láthatóan erre is van igény a belföldi turisták részéről.
A fővárosban ellenben minden a külföldiekről szól. A fapados járatok
térnyerése ugyan nem tudta teljesen betölteni a Malév által hagyott űrt, de
látványosan nő a hostelek, vagy éppen a csupán reggelit kínáló bed &
breakfast hotelek vendégköre. Az alig egy éve re-brandingelt Hotel Ambra a
Best Western Plus márka zászlója alatt fennállásának legjobb üzleti évét
teljesíti, míg a Királyi Pál utcában található, szintén Best Western lánchoz
tartozó Hotel Art tovább tudta emelni az elmúlt években is kimagasló
eredményeit mind a kapacitáskihasználtság, mind pedig bevételek tekintetében
- tette hozzá az ügyvezető. Az utazási költség csökkenése ugyanis az
elkölthető büdzsé javára fordul, a szakember szerint így a szobák átlagára
emelkedhet, hiszen a külföldiek hajlandóak valamivel többet kifizetni a
szállodai tartózkodásukra, ha az ideutazás kedvezőbb áron történik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.