Hírek
2012. Október 27. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Támogatás örökbefogadó családoknak és nevelőszülőknek

Évi 19 millió forint vissza nem térítendő, lakás korszerűsítésére, illetve felújításra fordítható támogatással segíti a nevelőszülői vagy örökbefogadott gyermekeket nevelő családokat az OTP Bank Nyrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben.
A kezdeményezés az előzetes tervek szerint évente 4-5 család lakhatásának jobbítását oldhatja meg. A nevelőszülői családok, valamint az örökbefogadott gyermeket, gyermekeket nevelő családok támogatása, életkörülményeik javítása érdekében az OTP Bank az Emberi Erőforrások Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságával közösen Otthonteremtő Pályázatot hirdet.
A pályázat célja, hogy a rászoruló családokat lakásuk korszerűsítésével jobb életkörülményekhez segítse.
A pályázattal elnyerhető támogatás része/folytatása annak a május közepén aláírt értékmegőrzést biztosító megállapodásnak, amellyel több, mint 50 ezer gyámi betét sorsát rendezte az OTP Bank és a Minisztérium.
A felhívás évi 19 millió forint keretösszeget biztosít, amelyet a pályázók lakáskorszerűsítésre, úgy, mint komfort- és energiahatékonyság növelő, korszerűsítési, a fenntartási/üzemeltetési (rezsi) költségeket csökkentő munkákra és beruházásokra használhatnak fel.
A pályázatonként elnyerhető összeg maximum 4 millió forint, amire november 16-áig lehet pályázni a NIOK Alapítvány, 1122 Budapest, Maros utca 23-25. mfsz. 1. vagy palyazat@niok.hu címek valamelyikén.
A nyerteseket 2012. december 31-éig értesítik ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása