Városlista
2025. július 11, péntek - Nóra, Lili

Hírek

2012. Augusztus 29. 19:30, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Tagadott az elsőrendű vádlott a bátmonostori gyilkosságok büntetőperében

Tagadott az elsőrendű vádlott a bátmonostori gyilkosságok büntetőperében

Mindent tagadott a bátmonostori gyilkosságok büntetőperének elsőrendű vádlottja szerdai meghallgatásakor a Kecskeméti Törvényszéken.

P. Attila azt mondta, hogy nem ő követte el a bűncselekményeket, nem is volt jelen a gyilkosságoknál, és nem az ő tanyáján ölték meg a három embert.

A vád szerint P. Attila és három társa 2008-ban és 2009-ben brutálisan meggyilkolt három embert Bátmonostoron, majd a holttesteket a település közelében lévő erdőben elásták. Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be ellenük vádiratot.
P. Attila a szerdai tárgyaláson a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat "dörzsölt, együtt dolgozó bűnözőknek" nevezte, a rendőrökről pedig azt állította, hogy csak "papírokat gyártottak" ellene.
Piegel Zsolt tanácsvezető bíró előzőleg a másodrendű vádlott meghallgatásával folytatta volna a bizonyítási eljárást, S. Zoltán azonban nem tett vallomást a bíróságon, ezért a nyomozati szakban tett vallomását olvasták fel. A vádlott a nyomozóhatóságnak részletesen elmondta a bűncselekmény elkövetésének történetét, hangsúlyozta azonban, hogy tettét fenyegetés hatására követte el. A vád szerint az elsőrendű vádlott azért határozta el egy bajai férfi és élettársa meggyilkolását, mert vissza kellett volna adnia nekik 6,5 millió forint kölcsönt. P. Attila három társával a Bátmonostor melletti fenyvesben gödröt ásott, majd a sértetteket a településre csalta azzal, hogy visszaadja a pénzt. Az elsőrendű vádlott házában a másodrendű, akkor még fiatalkorú vádlott a bajai férfit 30 centiméter távolságból tarkón lőtte. A férfi azonnal meghalt, élettársát brutális kegyetlenséggel agyonverték, a holttesteket pedig az erdőben elföldelték.
A harmadik gyilkosságot 2009. július 19-én követte el a vád szerint az elsőrendű vádlott, aki a bűncselekmény elkövetésébe bevonta a már nagykorúvá vált másodrendű vádlottat. P. Attila és egy bajai nő között érzelmi kapcsolat alakult ki, majd a férfi elhatározta, hogy megöli a nő korábbi házastársát. 2009 tavaszán találkozót beszélt meg a sértettel abban a bátmonostori házban, ahol a korábbi gyilkosságokat elkövették. A másodrendű vádlottnak kellett volna meghúznia a ravaszt, ő azonban szándékosan a férfi mellé lőtt, majd elmenekült. A sértett ezután pisztolyt vett elő, azt a vádlottra fogta és magyarázatot kért tőle. A vádlott könyörögni kezdett, ezért a férfi nem bántotta őt, majd elhagyta a házat.
Az elsőrendű vádlott nem tett le szándékáról, 2009. július 19-én a sértett házához ment, és az épület előtt fejbe lőtte őt, majd a házából magához vette a férfi laptopját, telefonját, arany karóráját és készpénzét. Ezután a harmadrendű vádlott lakására ment, és megkérte őt, segítsen a holttest eltüntetésében. A férfival Bátmonostor határában, egy akácerdőben gödröt ástak és elföldelték a holttestet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton

2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló

Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.

2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek

Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.