Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2012. Szeptember 24. 05:00, hétfő | Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Szervezett bandák állnak színesfémlopások háttérben

Szervezett bandák állnak színesfémlopások háttérben


Egyre nagyobb méreteket ölt világszerte a fémből készült tárgyak eltulajdonítása, s már nem szegénybűnözésről, hanem szervezett bűnszövetkezetekről kell beszélni - mondta Póczik Szilveszter kriminológus a Vasárnapi Újságnak.

Az egymilliárd forintot is meghaladja az a kár, amelyet a több mint 150 kilométer hosszúságú kábel és vezeték ellopásával okoztak a fémtolvajok a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) hálózatán. Az okozott kár évről évre növekszik. Tavaly augusztus elejéig 58, az idén ugyanebben az időszakban már 183 millió forinttal rövidítették meg a BKV-t.

A Magyarországon sem csak Budapest területére korlátozódó ilyen bűncselekmények száma 2007 második felétől kezdett ugrásszerűen emelkedni. Nem lehet véletlen az egybeesés, hogy a távol-keleti színesfém-felvevőpiac éppen ez idő tájt kezdte nagy mennyiségben felvásárolni a hulladék rezet.

Az óriási károkat okozó bűnözők jól szervezett és jól informált nemzetközi hálózatokban működnek, a fémtolvajok felkészültségére jellemző, hogy külföldön már arra is volt példa, hogy egy kisebb vasúti hidat loptak el. A bűnözők kézre kerítése azonban különböző okok miatt nehézségekbe ütközik.

Póczik Szilveszter kriminológust, a Magyar Kriminalisztikai Intézet főmunkatársa a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, a világ egységesebbé válásával a bűnözés is globalizálódik, és a technikája is fejlődik. Különösen Kelet-Európában azt lehetett látni, hogy amint leépültek a nagy méretű állami tulajdonú ágazatok, ipari rezervátumok, romok maradtak hátra, amelyekből aztán a gazdasági folyamatok eredményeképp létrejött „törmedéktársadalom” tagjai igyekeztek megélni, és egyre inkább szervezett formában elkezdték széthordani, értékesíteni.

Bár a probléma Magyarország is súlyos, nem tartozik a legfertőzöttebb területek közé, szemben a balti államokkal vagy Oroszországgal, ahol csillagászati méretű vagyonok halmozódtak föl a részben illegális, részben legális fémhulladék-kereskedelemből.

A hátramaradt fém elhordását a rendvédelem kezdetben több-kevesebb türelemmel szemlélte, és elkente a szegények megélhetési bűnözésének kategóriájával. Később azonban felfigyeltek rá, hogy ezek a bűnözői csoportok a globalizációs és a technikai fejlődés eredményeként egyre szervezetebbé váltak – mondta a kriminológus. Az összedolgozást mutatja több eset is, például, amikor egy csoport templomharangokat lopott el. Ehhez több kell, mint egy csatornafedél ellopásához: daruskocsit, megfigyelő hálózatot, teherautót, jól szervezett csapatot igényel az akció – tette hozzá a szakember.

Póczik Szilveszter szerint a lopott fém ellenőrizhetetlen csatornákon jut el a legális felvásárlókhoz, eddig minden kísérlet megbukott, amely ennek a bűnözői tevékenységnek az adminisztratív ellenőrzésére irányult. Eközben a fémtolvajok akár emberek életét is veszélyeztethetik, például, amikor vasúti kapcsolószekrényeket vagy más, a közlekedés biztonságához szükséges berendezést fosztanak ki. Sőt, az is megtörtént, hogy a tolvajok magasfeszültségű vezetéket vittek el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton

2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló

Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.

2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek

Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.