Hírek
2012. Szeptember 22. 13:04, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
ORFK: lezárták a nyomozást egy nagyszabású pénzhamisítási ügyben

Lezárta a nyomozást a rendőrség egy nagyszabású pénzhamisítási ügyben; három férfi a gyanú szerint több tízmillió forintnyi hamis tízezrest gyártott, de diplomákat, nyelvvizsga-bizonyítványokat és egyéb okiratokat is készítettek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton az MTI-vel.
Garamvölgyi László felidézte: még 2009 végén, közvetlenül az ünnepek előtt kapott információt a rendőrség arról, hogy az ország több pontján hamis tízezer forintossal fizettek. A nagy számban forgalomba került hamis bankjegyek igen jó minőségűek voltak, alkalmasak voltak az emberek megtévesztésére – jegyezte meg.
A Nemzeti Nyomozó Iroda csaknem egy éven át tartó nyomozása eredményeként 2010. október 13-án Budapesten elfogtak három magyar állampolgárt, akik alaposan gyanúsíthatók a pénzhamisítással. A házkutatások során bizonyítékok kerültek elő, és az is kiderült, hogy a gyanúsítottak "igen magas szinten foglalkoztak okiratok hamisításával is".
A hamis bankjegyeket az egyik gyanúsított Pest megyei házában, nyomdatechnikai úton állították elő. A nyomozók megtalálták a hamisításhoz használt eszközöket, nyomdai gépeket, és a gyártáshoz előkészített A4-es papírlapokat, amelyek már tartalmazták a tízezer forintos bankjegy vízjel- és biztonságiszál-imitációját is.
Garamvölgyi László közlése szerint a három gyanúsított összesen 3685 darab, vagyis mintegy 37 millió forint értékű hamis tízezer forintost állított elő, ezeket a Magyar Nemzeti Bank már kivonta a forgalomból, így hamis tízezer forintos bankjegy nincs forgalomban – hangsúlyozta.
Az ORFK szóvivője azt is elmondta: a három pénzhamisító hat "dílerrel" állt kapcsolatban, akik tőlük 3500-4000 forintért vették meg a hamis tízezreseket, majd a bankókat 1500-2500 forintos "felárral" adták tovább, ismeretlen személyeknek, akik már a hamis pénzzel vásároltak. Az ország minden területén terjesztették a hamis pénzt, de főként a nyári szezonban a Balaton környékén, illetve Budapesten és Pest megyében.
A három férfi nemcsak hamis bankjegyeket, hanem hamis nyelvvizsga-bizonyítványokat, érettségi bizonyítványokat, valamint diplomákat is készített. A nyomozás során az NNI megtalált tíz embert, aki ilyen okiratokat vásárolt és azokat felhasználta.
A három hamisító változó árakon árulta a hamisított okiratokat, volt, akitől húszezer forintot kértek egy hamis angol nyelvvizsga-bizonyítványért, de akadt olyan is, akitől egy mérnöki diplomáért négyszázezer forintot. Egy vendéglátó-ipari hamis oklevélért szintén több százezer forintot is elkértek. A házkutatás során a rendőrség lefoglalt ötven hamis, kiváló minőségű közokiratot is, amelyeket a hamisítók már nem tudtak eladni.
Az ORFK szóvivője elmondta: a rendőrség valamennyi gyanúsítottal szemben - így a három pénz- és közokirat-hamisító, a hat díler és a tíz, hamis közokiratot felhasználó ellen - lezárta a bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást, és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Budakörnyéki Ügyészségnek.
A dandártábornok tájékoztatása szerint már csak egy, hamis pénzt előállító férfi van előzetes letartóztatásban, két társa és a dílerek, valamint a hamis okiratot vásárlók szabadlábon védekezhetnek.
Garamvölgyi László azt közölte: Magyarországon eddig még soha nem állítottak elő és hoztak forgalomba ilyen mennyiségű hamis pénzt, és ilyen professzionalista hamisítási módszerrel sem találkoztak még a nyomozók.
Megjegyezte, a magyar bankjegyek hamisítása egyáltalán nem jellemző, évente mindössze két-három eset fordul elő, és az elkövetők általában csak fénymásolással próbálnak hamis, tízezresnél kisebb címletű bakjegyeket előállítani, illetve forgalomba hozni, de azzal már a felhasználás pillanatában lebuknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.