Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. November 05. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Nyílt napokon mutatkoznak be a passzívházak

Nyílt napokon mutatkoznak be a passzívházak

Nyílt napokat szervez a fővárosban és négy vidéki településen épített passzívházak látogatására a Passzívházépítők Országos Szövetsége.

A november 9. és 11. között megrendezett Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programsorozathoz csatlakozva Magyarországon az érdeklődők lakottan tekinthetnek meg budapesti, budaörsi, diósdi, dunaújvárosi, és szentendrei minősített passzív házakat, valamint az első passzívház minőségű iskolaépület - mondta el az MTI-nek Mesterházy Mónika megbízott sajtóreferens.
A látogatások egyik fő célja az, hogy a passzív házakról keringő tévhiteket és mendemondákat sikerüljön eloszlatni, amihez a mostani fűtési szezon is jó apropóval fognak szolgálni - hangsúlyozta a sajtóreferens.
Hozzátette: olyan épületek kerültek kiválasztásra, amelyek megfelelnek a szigorú elvárásoknak, így például a primer energiafogyasztásuk a hagyományos technológiával épült házakhoz viszonyítva 80-95 százalékkal kevesebb.
Ezeknek az épületeknek a tulajdonosai mind részt vettek a kivitelezésben, vagy saját maguk építették házaikat. Ők mindannyian a Passzívházépítők Országos Szövetsége tagjai, ezért a helyszíneken tartózkodó szakértőkkel együtt minden részletre kiterjedő válaszokat tudnak adni a látogatók kérdéseire - hangsúlyozta Mesterházy Mónika.
A Passzívházépítők Országos Szövetsége november 11-én autóbuszos szakmai túrát szervez, hogy a regisztrált érdeklődőket a helyszínekre szállítsa. Előzetes egyeztetés után lehetőség van az épületek egyedi kiválasztására, és megtekintésére is. A szakmai túrára november 9-ig lehet jelentkezni, erről bővebb információk a www.passzivhaznyiltnap.com weboldalon olvashatók - hívta fel a figyelmet a sajtóreferens.
Az első passzívház 1990-ben épült a németországi Darmstadtban. Egy passzívháznak meg kell felelnie a darmstadti Passivhaus Institut (Passzívház Intézet) hivatalos minősítési rendszerének. Magyarországon 2009 februárjában a Pest megyei Szadán adták át az első olyan épületet, amely rendelkezik ilyen hivatalos tanúsítvánnyal.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.