Hírek
2012. Augusztus 28. 11:27, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak a McDonald'sban

Lezárult az a kétéves program, amelyet a Salva Vita Alapítvány és a Mc Donald's Magyarország Kft. két évvel ezelőtt kezdett konzorciumi együttműködésben a megváltozott munkaképességű fiatalok foglalkoztatásának javítása érdekében - jelentették be a résztvevők képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A közös projekt célja az volt, hogy az értelmi sérült, autizmussal élő és tanulásban akadályozott, elsősorban fiatal munkavállalók hosszú távon dolgozhassanak a McDonald's budapesti és főváros környéki éttermeiben, főként vendégtéri takarítói munkakörben.
A TÁMOP, azaz a Társadalmi Megújulás Operatív Programjából a projektre valamivel több mint 50 millió forint állt rendelkezésre két év alatt. Ebből az összegből 16 munkavállaló munkabérének 75 százalékát fedezték egy éven keresztül, valamint az alapítvány költségeit is, amely támogatta a hátrányos helyzetű fiatalok munkába állítását.
A projektben való részvételre 21 megváltozott munkaképességű fiatalt választottak ki, akikből 14 most is a McDonald's éttermeiben dolgozik. A foglalkoztatottak tevékenységét mentorok segítették az állásinterjún való részvételtől a befogadó éttermek közösségeibe való beilleszkedésig.
Gáspár Ferenc, a McDonald's Magyarország Kft. hr-igazgatója az MTI-nek elmondta: a McDonald's éttermekben több mint 100 megváltozott munkaképességű embert, főként fiatalt foglalkoztatnak. Ők a McDonald's éttermekben dolgozók mintegy 4 százalékát teszik ki. A mostani programra a McDonald's saját forrásaiból mintegy 8-10 millió forintot költött.
A HR igazgató utalt arra is, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a magyarországi multicég társadalmi felelősségvállalási programjának fontos alkotóeleme. Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a továbbiakban is folytatni kívánják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák