Városlista
2025. május 30, péntek - Zsanett, Janka

Hírek

2018. Március 15. 08:49, csütörtök | Külföld
Forrás: mti

Lemondott a szlovén kormányfő

Lemondott Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán este, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről,

a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a kampányt a kabinet állami pénz felhasználásával finanszírozta - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Cerar a kormány rendkívüli ülésén jelentette be lemondását. "Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a második vágány megépítését újabb támadás érte, és ebben a folyamatban én nem akarok részt venni" - mondta, majd hozzáfűzte: egyesek meg akarják állítani Szlovénia fejlődését.

Az állampolgárokhoz szólva kiemelte, hogy az ország sokkal jobb állapotban van, mint 2014-ben volt, amikor átvette. "Most visszaadom az önök kezébe az irányítást" - húzta alá.

A kormányfő ugyanakkor megígérte: gondja lesz rá, hogy a kabinet ellássa mindennapi feladatát és megőrizze a békét és a stabilitást az országban, amíg új választásokat nem írnak ki, és nem alakul meg az új kormány.

Miro Cerar hivatalosan csütörtökön nyújtja be lemondását Borut Pahor szlovén államfőnek.

A népszavazást a Koper-Divaca vasútvonal építési projektről az Adófizetők nem adják fel nevű civil szervezet és Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök pártja, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) kezdeményezte tavaly, mert szerintük túl drága a projekt kivitelezése, és teret adhat a korrupciónak. Az alacsony részvételi arány miatt azonban érvénytelen lett a referendum. A civil szervezet először az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, majd a legfelsőbb bíróság hozott végleges döntést az ügyben: megsemmisítette a népszavazás eredményét és új referendumot rendelt el, amivel kétségessé vált a projekt kivitelezése.

Cerar korábban úgy nyilatkozott: a projekt növelné az állami tulajdonban lévő koperi kikötő versenyképességét, adriai-tengeri (Rijeka, Trieszt) és európai viszonylatban egyaránt. Szlovénia számára stratégiai fontosságú beruházásról van szó, amely a gazdaságra sokoldalú és erősítő hatást gyakorolna - tette hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld

Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá

Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.

2025. Május 28. 20:03, szerda | Külföld

Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére

Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri.

2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld

Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában

Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.

2025. Május 27. 07:57, kedd | Külföld

Rendőrség: nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba

A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.