Városlista
2025. július 11, péntek - Nóra, Lili

Hírek

2012. November 02. 05:00, péntek | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

Lehet, hogy lelepleztük? Csalás a Voice! Caramel elszólta magát!

Lehet, hogy lelepleztük? Csalás a Voice! Caramel elszólta magát!

Tudta, hogy bokszol!

Azt hirdették, hogy a Voice attól más és különleges, mint a többi énekes-kutató, hogy csak a hang számít. Látjuk, tudjuk, háttal ül a zsűri és állítólag fogalma sincs arról, hogy ki énekel. Ehhez hozzátartozik, hogy semmiféle papírjuk, ismertetőjük sincs a jelentkezőkről. Akkor viszont...?
Honnan tudott valamit Caramel, amit csak az tudhat, aki már hallott vagy olvasott valamit a versenyzőről. A harmadik, legutóbbi műsorban ugyanis Perutek Jánosról a beharangozó filmből megtudhattuk, hogy járatos a boksz teremben, maga is sportol és ring kikiáltóként is közreműködik.

Ezt, mi láttuk a zsűri ugye nem. Sőt ránézésre sem mondhatja senki, hogy az a fiú valamilyen küzdő sportot űz.
Viszont Caramel meg rákérdezett erre a tevékenységre. Szép kereken, egyértelműen."Bunyózol?" A hetedik perc első másodpercében, a felvétel szerint. Erről ő nem hallhatott, mégis tudta. Árulkodó jel, amiből következtethetünk arra, hogy ez "csak a hang'' szemfényvesztés, átverés és a döntnök emberek igenis tudják, kit nem látnak. Akkor pedig csalás az egész.
Most már nem kell hátrafordulva hallgatni. Lebuktak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár

Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.

2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár

Megválik különvonatától a brit királyi család

Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.

2025. Június 30. 07:26, hétfő | Bulvár

Orbán Viktor az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal beszélgetett

Orbán Viktor miniszterelnök videokapcsolaton keresztül beszélt az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal vasárnap délután.

2025. Június 29. 07:57, vasárnap | Bulvár

Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban

Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a csődör elnevezésére – közölte az állatkert honlapján szombaton.