Hírek
2012. Október 10. 16:12, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Lázadozik Malek döntése ellen a legnagyképűbb x-faktoros

A múlt heti válogatón bekerültek az X-Faktor legjobb huszonöt versenyzője közé, a hétvégi megmérettetésen nem sikerült bizonyítaniuk. Jáger Kingát Malek Miklós, Meggyes Csabát pedig Geszti Péter küldte haza a Mentorok házából.
Tehetségesek, fiatalok és bebizonyították, hogy tudnak énekelni. Odáig jutottak, amiről sokan álmodni sem mernek. Számukra ennek a versenynek vége, de lehetőségek tárháza nyílt meg előttük.
- Egyáltalán nem vagyok csalódott, a zene mindig is az életem része volt és az is marad - mondta Jáger Kinga. - Elfogadtam a döntést és Miki véleményét, de őszintén szólva nem érzem igazságosnak. Magamban rengeteg erőt érzek és tudom, hogy nagyon sok mindenre képes vagyok és leszek is, de hogy a jövő évi X-Faktorba is jelentkezek-e, azt még nem tudom. Most a sulira szeretnék koncentrálni, hiszen nemsokára érettségizem.
Jáger Kinga a gimnázium után is a zenével szeretne foglalkozni, azt azonban még nem döntötte el, hogy az éneklés mellett mit is csinálna szívesen, tervei között a pszichológia szerepel, de ahogy ő fogalmazott: még semmi sem biztos. Meggyes Csaba megérezte, hogy nem kerül be az élő show-ba.
- Egy ideig csalódott voltam, de utána leültem egy asztalhoz és átgondoltam, mi az, amiben jó vagyok és mi az, amin változtatnom kell. Emelt fővel távoztam, hiszen még nagyon sok időm van arra, hogy tényleg a legjobbak között legyek. Úgy gondolom, pár év múlva képes lennék megfelelni az ottani követelményeknek. Most mindenképpen azon leszek, hogy emberileg megerősödjek és képezzem a hangomat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár
Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.
2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár
Megválik különvonatától a brit királyi család
Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.
2025. Június 30. 07:26, hétfő | Bulvár
Orbán Viktor az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal beszélgetett
Orbán Viktor miniszterelnök videokapcsolaton keresztül beszélt az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal vasárnap délután.
2025. Június 29. 07:57, vasárnap | Bulvár
Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a csődör elnevezésére – közölte az állatkert honlapján szombaton.