Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. November 19. 17:47, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Külügyminisztérium: Magyarország az egyik fő nyertese lesz az EU új költségvetésének

Külügyminisztérium: Magyarország az egyik fő nyertese lesz az EU új költségvetésének

Magyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.

A tárcánál kiemelték: azzal, hogy az EP elfogadta az EU 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetési keretét, közel hároméves, nehéz és bonyolult tárgyalássorozat végére került pont. Az EP-képviselők "kisebb módosításokkal lényegében azt az egyezséget erősítették meg, amelyet a tagállamok állam- és kormányfői kötöttek idén februárban" - tették hozzá.
A közleményben hangsúlyozták: a megállapodás egyik legnagyobb nyertese Magyarország, a következő hétéves időszak alatt ugyanis több mint 35 milliárd euró (10 395 milliárd forint) fejlesztési és mezőgazdasági támogatás érkezik az országba.
Az egy főre eső nettó költségvetési pozíciót, vagyis a közös költségvetésbe való tagállami befizetés és az uniótól kapott támogatás egy állampolgárra jutó egyenlegét tekintve pedig Magyarország az EU huszonnyolc tagállama közül a második legkedvezőbb helyzetben van - tájékoztatott a tárca.
Az EP kedd délben fogadta el az Európai Unió 2014 és 2020 közötti hétéves periódusra vonatkozó keretköltségvetését. Az állam- és kormányfők által februárban jóváhagyott keretköltségvetés részleteiről hónapokon át egyeztettek az EP és a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács képviselői.
A 2011-es árakon hét év alatt 960 milliárd euró uniós kötelezettségvállalást és 908 milliárd euró kifizetést lehetővé tevő keretköltségvetést 537 EP-képviselő támogatta, 126-an szavaztak ellene és 19-en tartózkodtak. Az EP sajtószolgálatának közlése szerint a végső szavazás azért húzódott el az év utolsó előtti hónapjáig, mert bár az Európai Bizottság, a tanács és az EP között még a nyáron megszületett a politikai megállapodás, az EP által megfogalmazott feltételek csak mostanra teljesültek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;