Hírek
2023. Augusztus 03. 11:31, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Ismerősét vette célba a zalaegerszegi lövöldöző

Célzott lövéseket adott le ismerősére gáz-riasztó fegyverével az a férfi, aki szerda délelőtt többször is lőtt Zalaegerszeg belvárosában, sérülést azonban nem okozott - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A közleményben felidézték, szerda délelőtt több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy Zalaegerszeg belvárosában, a Széchenyi téren egy férfi több lövést is leadott a levegőbe. A rendőrök rövid idő alatt a helyszínre értek és a közelben elfogták a 46 éves helyi férfit, aki egy gáz-riasztó fegyverrel lőtt.
Az elkövető a Széchenyi téri buszmegállóban várakozó ismerősére célozva, mintegy tíz méter távolságból két lövést adott le, majd a pisztolyt visszatette a hátizsákjába és távozott. Az eset során nem sérült meg senki.
A nyomozók garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a lövöldözővel szemben, akit őrizetbe vettek. Lakásán ugyanakkor még egy gáz-riasztó fegyvert és hozzá való töltényeket is találtak.
Az MTI információi szerint az elkövető ugyanaz a férfi, aki az elmúlt hónapokban többször is követett el garázda cselekményeket Zalaegerszegen.
Februárban a Terrorelhárítási Központ munkatársai vitték ki társasházi lakásából és a rendőrök szállították a megyei kórház pszichiátriai osztályára a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott az ablakából. Otthonában akkor két gáz-riasztó fegyvert találtak.
Néhány nappal korábban ugyanebből a társasházi lakásából az ablakon keresztül több fa fényképkeretet és elégetett papírhulladékot dobált ki, ami a lakás alatt parkoló egyik személyautóban anyagi kárt okozott.
Fotó: Illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Rendőrre támadt karddal egy férfi
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.