Hírek
2012. Október 31. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
Hónapokig tarthat a kommunista nyugdíjak felülvizsgálata

Hónapokig elhúzódhat a kommunista nyugdíj-privilégiumokat vizsgáló szakértői bizottság munkája, mivel több ezer aktát kell áttekinteni – közölte Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a tárca Facebook-oldalán.
A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: törekednek arra, hogy a munkálatok még az idén befejeződjenek. Rétvári Bence felidézte, hogy az Országgyűlés a nyár elején döntött arról, hogy ötfős bizottságot hoz létre a kommunista nyugdíj-privilégiumok felülvizsgálatára.
A lépés célja, hogy megszűnjenek az önkényuralom kiépítésében és fenntartásában legaktívabban közreműködők igazságtalan előjogai – jelezte. A parlament július 2-i döntése értelmében meg kell vonni a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A jogosultságokat a tervek szerint október végéig vizsgálták volna felül.
Két fideszes és öt jobbikos képviselő javaslata alapján az illetékes miniszternek akkor kell 2013. január 1-jétől megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő részt vett 1945 és 1949 között a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák