Hírek
2012. Augusztus 23. 11:26, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Férfi kosár Eb-selejtező - Rátgéber: még három győzelem kell

Rátgéber László szövetségi kapitány szerint a férfi kosárlabda-válogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az Európa-bajnoki selejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re.
"A csoport második helye a cél, de az sem lenne baj, ha harmadikként sikerülne a továbbjutás" - jelentette ki a szakvezető csütörtökön azon a pécsi sajtóreggelin, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy pénteken Eszéken Horvátország, hétfőn és jövő csütörtökön pedig Pécsett Ciprus, illetve Ukrajna ellen játszik a nemzeti csapat. "Az első ellenfél Horvátország lesz, amely a csoportelsőség biztos várományosa, övék a legerősebb csapat. Ellenük is helyt akarunk állni, a győzelemre azonban vajmi kevés esély mutatkozik. Ciprust mindenképpen le kellene győznünk, Ukrajna ellen pedig jó lenne meglepetést okozni. Az ukránok pihentebbek lesznek nálunk, mert három napjuk lesz a pécsi meccsre, nekünk viszont kevesebb. Pécs biztosan jó házigazda lesz, mert az itteni edzőtáborozás alatt mindenből a legjobbat kaptuk."
Dávid Kornél csapatvezető szerint az Eb-selejtezőkön minden meccs fontos, még a horvátok elleni is. Hangsúlyozta, hogy a magyar férfi válogatott a két pécsi találkozót mindenképp megpróbálja megnyerni.
A válogatott a sajtóreggeli után elutazott Eszékre.
A C csoport állása:
--------------------
1. Ukrajna 5 pont/3 mérkőzés
2. Horvátország 4 (173-117)/2
3. Ausztria 4 (221-228)/3
4. MAGYARORSZÁG 3/2
5. Ciprus 2/2
Az Eb-selejtezők további programja:
---------------------------------------
augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 18 ó
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
2025. Július 08. 16:11, kedd | Sport
Senior kategóriagyőzelem a Gokart OB-n!
A Dakar Ring után a Bruck-i gokartarénába látogatott Ádám, ahol győztesként zárta a versenyt.
2025. Július 03. 07:36, csütörtök | Sport
Csányi Sándor: Amerikából, Ausztráliából és Argentínából is érkezhet játékos a magyar válogatottba
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.