Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2014. Március 04. 16:12, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Elmarad a Miskolci Kocsonyafesztivál

Elmarad a Miskolci Kocsonyafesztivál

Idén mégsem tartják meg a Miskolci Kocsonyafesztivált - tájékoztatta az MTI-t Rózsa Edit, a fesztivál alapítója kedden.

"A Kocsonyafesztivál jogtulajdonosaként és főszervezőiként az utolsó pillanatig mindent elkövettünk azért, hogy a rendezvényre 2014-ben is sor kerülhessen, de minden erőfeszítésünk ellenére nem tudtuk megakadályozni Magyarország egyik legnagyobb rendezvényének ellehetetlenítését" - írta a fesztivál alapítója, aki szerint a kialakult helyzetben a kocsonyafesztivál közönségével, partnereivel és támogatóival szemben felelőtlenség lenne megtartani a rendezvényt.
Rózsa Edit korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az idei rendezvény előkészítése tavaly február 22-én megkezdődött, már akkor beadták a 2014-es területfoglalási engedélykérelmet, amelyet azonban az önkormányzat elutasított, sőt, ugyanabban az időpontra ugyanazon a helyszínen Kocsonyacsafarsang néven egy másik rendezvényt szerveztek. Ezt a rendezvényt február 20-23-a között tartották meg Miskolcon.
A Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója februárban védjegybitorlás miatt keresetet is benyújtott a Fővárosi Törvényszékhez. A miskolci polgármesteri hivatal szerint keresetlevelet a Fővárosi Törvényszék még január 24-én, idézés kibocsátása nélkül elutasította.
A Kocsonyafesztivált március 7. és 9. között Miskolctapolcán rendezték volna meg többek között Bródy János, a Técsői Banda, valamint Kocsis Andrea és Lukács Ádám balettművész fellépésével.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.