Hírek
2014. Január 24. 16:15, péntek | Külföld
Csoportos nemi erőszakkal büntettek meg egy nőt
Csoportos megerőszakolással büntetett egy húszéves nőt az indiai Nyugat-Bengál államban egy falu vezetése, mert titokban egy más vallású férfival folytatott szerelmi viszonyt - közölte a helyi rendőrség csütörtökön.
Az eset az állam székhelyétől, Kolkatától 240 kilométerre nyugatra fekvő Szubalpur településen történt. A bűnügyben 13 helybelit vettek őrizetbe.
A hatóságok tájékoztatása szerint az elöljáró rendkívüli falugyűlést hívott össze kedden a település főterére, hogy ítélkezzenek az előző nap leleplezett szerelmespár ügyében. Erre őket is megidézték, de a falugyűlés alatt egy-egy fához voltak kötözve. A falu tanácsa végül olyan döntést hozott, hogy fizessenek fejenként 25 ezer rúpia bírságot. A fiatal nő szülei közölték, hogy nem képesek előteremteni ekkora összeget. A nő csoportos megerőszakolását ezt követően rendelték el.
Indiában az elmúlt években hatalmas felháborodást váltott ki több, csoportosan elkövetett nemi erőszakcselekmény, illetve az, hogy a kormány tehetetlennek bizonyult a nők megvédésében.
A nyugat-bengáli bűncselekmény különösen felháborító amiatt, hogy azt a falu bölcseiből álló tanács rendelte el. Az ilyen tanácsok döntései jogilag nem kötelezőek Indiában, de a település közösségének akaratát fejezik ki. Aki semmibe veszik a tanács döntését, azt kitaszítják a közösségből.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.
2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld
Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni