Hírek
2012. Október 23. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Búcsút inthetünk a cafetériának?

Jelentősen megnehezíti a minimálbérről való megállapodást a cafetéria adótartalmának emelése – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Gazdasági Rádiónak. Dávid Ferenc szerint ez a lépés a béren kívüli juttatások rendszerét gyakorlatilag megszünteti, ugyanis immár nem éri majd meg a munkáltatóknak, hogy Erzsébet Utalványt, és SZÉP kártyát adjanak.
A szerdán bejelentett csomag rontotta a megállapodás esélyét, rontotta mindkét fél tárgyalási pozícióját. A kondíciók nem javultak, sőt erősen romlottak, így nehezíteni fogják az alkut – mondja Dávid Ferenc. Az Erzsébet Utalvány mint ismert 5 ezer forint, ez eddig a munkáltatónak 30,94 százalékba került, ha ezt most az új rendszer szerint kell fizetni, akkor ez 51,17 százalékkal nő, tehát 20 százalékponttal emelkedik a munkáltatói teher , ilyen terhet pedig nem fog vállalni a munkáltató. Két fajta következtétésre juthat a munkáltató, az egyik, hogy megszünteti ezt a béren kívüli juttatást, hivatkozva arra, hogy a magyar kormány rontotta a béren kívüli juttatás feltételit, de a többség valószínűleg nem ezt fogja választani, hanem egy olyan következtetésre fog jutni, hogy 51,17 százalékos teherrel már nem érdemes a munkavállalónak béren kívüli juttatást adni, hanem azt az 5 ezer forintot felbruttósítja úgy, hogy a munkavállaló megkapja továbbra is az összeget, de beépíti a munkabérébe. Ez még jót is tesz a munkavállalónak, mert ez a bérelem ellátási alapot szolgál a munkavállalónak , akár az egészségbiztosításban, akár a nyugdíjbiztosításban.
Közben a legújabb 364 milliárd forintos kiigazító csomag mellett is számít minimálbér emelésre jövőre a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Pataky Péter emlékeztetett, hogy a kormánynak jogában áll egyedül is dönteni a béremelésről, de szerinte kérdéses, hogy ebben a helyzetben létrejöhet-e egy megegyezésen alapuló bérfejlesztés. A szakszervezeti vezető összességében reálbér-csökkenésre számít.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.