Hírek
2012. November 06. 16:20, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu
Beperelték a Microsoftot a csempék miatt

Egy vállalatnak 2004-ben már sikerült levédetnie a koncepciót
A Windows Phone 7 bemutatásakor a Microsoft munkatársai rendkívül büszkék voltak a mobilos operációs rendszerben debütált felhasználói felület egyediségére, ám úgy tűnik, hogy hivatalosan mégsem Redmondban találták fel a jogi okból már nem Metrónak hívott megoldást.
A Surfcast névre hallgató, meglehetősen egyértelműen szabadalomtrollnak tűnő vállalat még 2000 végén nyújtotta be elbírálásra a csempés koncepcióját, amelyet az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala 2004 áprilisában meg is adott számára.
A szellemi tulajdon hivatalos megnevezése „Különféle információforrások párhuzamos megjelenítésére szolgáló rendszer és metódus”, a leírása szerint pedig egy olyan koncepcióról van szó, amely „különböző forrásokból származó információkat rendez össze rácsos elrendezésű csempékbe, amelyek tartalma egymástól függetlenül frissülhet”.
Rendkívül érdekes, hogy a Surfcast csak a csempéket felvonultató Windows 8 és Windows RT operációs rendszerek debütálása utáni napokban nyújtotta be a periratot, nem pedig rögtön a Windows Phone 2010. októberi piacra kerülése után.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter