Hírek
2012. Szeptember 27. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A jobb döntéshozatalt segítő együttműködést kell ellesniük az embereknek a hangyáktól

A hatékony együttműködés a hangyák sikerének kulcsa - állítják a kutatók, akik szerint az apró rovarok munkamódszere az embereket is hozzásegítheti a jobb döntéshozatalhoz.
A Current Biology című folyóiratban közölt tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy az egyedül és a csoportban élő hangyák, miként választanak fészket maguknak. A hangyáknak először két, majd nyolc fészek közül kellett választaniuk. A potenciális otthonok fele mindkét esetben sérült, illetve lakhatatlan volt - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Az eredmények szerint az egyedül élő hangyák rosszabb döntéseket hoztak, amikor nyolc fészek közül kellett választaniuk, mint akkor, amikor csak két lehetőségük volt. A csoportban élő hangyák azonban mindkét helyszínen jobban szerepeltek. "Azt hiszem, hogy az emberek esetében azért lehet mindez érdekes, mert hajlamosak vagyunk túltöltődni az információkkal - és ez az egészségünkre, valamint a hatékony döntéshozatali képességünkre is kártékony hatással lehet" - magyarázta Stephen Pratt, az Arizonai Állami Egyetem élettudományi intézetének munkatársa, aki a laboratóriumában dolgozó hallgatóval, Szaszaki Takaóval közösen végezte a vizsgálatot.
Az eredmények azt sugallják, hogy az egyedül élő hangyák jobb döntéseket hoztak, amikor kevesebb lehetőség közül kellett választaniuk, mivel ekkor nem voltak elárasztva információkkal. A csoportban élő társaik pedig azért teljesítettek jobban, mert a tagok a döntéshozatali eljárás csupán egy-egy részéért voltak felelősek.
"A közösségben élés sok áldozatot követel a tagoktól, éppen ezért a hangyáknak némi előnyt is kell szerezniük belőle" - húzta alá a szakember. - A döntéshozatal terhének megosztásával a kolóniák elkerülik azokat a hibákat, amelyeket az egyedül élő állatok követnek el, amikor túl sok információ árasztja el őket. A hangyák esetében pedig az a legnagyszerűbb, hogy pontosan látjuk, miként viszik véghez mindezt anélkül, hogy bármelyiküket is túlterhelnék".
Pratt szerint a kutatók most teljesebb képet szeretnének kapni arról, hogy miként képes ez a hangyatársadalom úgy dolgozni, mint egy részekre darabolt agy.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.