Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. Október 16. 07:50, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

Újabb nők vádolták meg nemi erőszak elkövetésével a filmmogult

Újabb nők vádolták meg nemi erőszak elkövetésével a filmmogult

A brit rendőrség vasárnap bejelentette, hogy három újabb esetben indított nyomozást Harvey Weinstein amerikai filmproducer ügyében.

Közlésük szerint újabb áldozat állítja azt, hogy 2010-ben, 2011-ben majd 2015-ben lett szexuális támadás áldozata Londonban. A feljelentő személyének kilétét nem hozták nyilvánosságra, és Weinstein nevét sem említették meg összhangban azzal az irányelvvel, hogy gyanúsítottat mindaddig nem neveznek meg, amíg nem emelnek vádat ellene.

Lysette Anthony brit színésznő előzőleg a The Sunday Times vasárnapi brit lapnak feltárta, hogy londoni otthonában megerőszakolta őt az amerikai filmmogul az 1980-as végén. Egy "szánalmas, undorító támadás volt", amely után "undort és szégyent" éreztem - mondta a színésznő. Hozzátette, hogy jelentette a brit rendőrségnek az esetet.

Egy másik, magát megnevezni nem kívánó nő hasonló vádakkal állt elő a Daily Mail brit napilapban.

A londoni rendőrség, amely csütörtökön vizsgálatot kezdett a Harvey Weinstein által állítólag elkövetett nemi erőszakcselekmények ügyében, nevek említése nélkül megerősítette, hogy kapott további bejelentést.

Woody Allen amerikai filmrendező, aki számos filmje készítésekor együtt dolgozott a filmmogullal, a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában elmondta, hogy hallott Weinsteinnel kapcsolatos pletykákat, "de nem olyan horrortörténeteket", amelyekkel számos nő az elmúlt napokban előállt.

Harvey Weinstein volt az, akinek segítségével Woody Allen karrierje újraindult az után, hogy Mia Farrow színésznőtől való válásakor, fogadott lánya, Dylan Farrow molesztálásával vádolták meg az Oscar-díjas rendezőt. Farrow akkor vált el Allentől, amikor rájött, hogy fogadott lányának kapcsolata van férjével.

"Soha senki nem keresett meg azzal, hogy elmondja horrortörténeteit (...) De rendszeresen hallasz millió furcsa pletykát. Némelyikről később kiderül, hogy igaz, sok más azonban csak történet erről vagy arról a színésznőről, színészről" - hangoztatta.



"Az egész Weinstein-dologban az a nagyon szomorú, hogy mindenki részese annak. Tragikus az érintett szegény nők számára, és Harvey esetében pedig szomorú, mert életét így elfuserálta" - tette hozzá.

Allen annak a reményének adott hangot, hogy a dolgok "feltárása jobbuláshoz vezet". "Nem akarhatjuk azonban, hogy boszorkányüldözés legyen belőle, egy salemi légkör alakuljon ki, ahol minden férfinak az irodában, aki csak rápillant egy nőre, azonnal ügyvédet kell fogadnia, hogy megvédje magát" - fejtegette.

Ronan Farrow, Woody Allen fia azok között az újságírók között van, akik oknyomozást folytatnak Weinstein ügyében, 13 olyan nővel beszélt, aki azt állítja, hogy a producer szexuálisan zaklatta vagy megerőszakolta.

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban több mint harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, illetve európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert. Az egyikük Rose McGowan színésznő.

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján.

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia szombaton kizárta soraiból a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein producert. A brit filmakadémi csütörtökön felfüggesztette tagságát.

Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára