Bolyai matematikai verseny nyertesei
Ismételten meghirdette a Kertvárosi ÁMK Bolyai János Általános Iskola a matematikaversenyt, melynek a díjátadására február harmadikán került sor.
Hamar átléptek a Malév utáni korszakba
Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását
Sok a baleset, hófúvás nehezíti a közlekedést
Országszerte havazott szombaton. Budapesten reggel kezdett el esni a hó, a meteorológusok 15 centiméter körüli csapadékra számítanak a fővárosban, a
Legendákkal és toplistásokkal készül a VOLT
Élő legendákkal és a toplisták éllovasaival várja az idén immár huszadik VOLT a közönségét június 27 és 30 között, a
Leállt a Malév
Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév – jelentette be a társaság.
Néphagyomány - Meglátta árnyékát az állatkerti medve
Egy medve lépdel a napsütésben, a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában, ahol megláthatta az árnyékát.
Februári véradások helyszínei Tatabányán és környékén
Tatabánya és környékén a következő időpontokban és helyszíneken adhatnak vért februárban:
Megvan a negyedik magyar mobilszolgáltató - a Magyar Posta konzorcium a befutó
A Magyar Posta, az MFB Invest és a Magyar Villamos Művek konzorciuma nyerte a negyedik mobilszolgáltató tendert Magyarországon.
Ön is tehet valamit!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy hét végétől rendkívüli hideg és nagyobb mennyiségű havazás várható. Kérjük, hogy ebben az időben jobban
Leoltotta Kökény Attilát az Eurovíziós Dalfesztivál hazai zsűrije
Nem csillapodik a botrány, még mindig sokan háborognak az Eurovíziós Dalfesztivál első hazai elődöntője miatt.
Két ember meghalt Vid mellett az erdőben
Egy apa és a fia fejlövés miatt meghalt a Marcal-Bitvaközi Vadásztársaság területén az erdőben - közölte a rendőrség szombaton az
Átadták a Tatabánya Kultúrájáért díjat
A hagyományoknak megfelelően a Magyar Kultúra Napján a Jászai Mari Színház Népházban átadták a Tatabánya Kultúrájáért díjat.
Magyar verseny díjátadó
Schmidt Csaba polgármester adta át a Kölcsey Magyar Verseny díjazottjainak járó oklevelet és könyvjutalmat a Bányász Művelődési Ház színháztermében.
„Hajrá Tatabánya! Hajrá Grundfos! Hajrá Grundfos – Tatabánya!”
Sajtótájékoztatót tartott a Carbonex KC. Célja az volt, hogy bejelentsék, hogy egy középtávú megállapodás született, amely három évre szól a
Elkezdődik a Közművelődés Háza felújítása
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagy örömére a hónap végén elindulhat a Közművelődés Háza átépítése, átalakítása a Vértes Agórájává.
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Tatabányánál
Baleset miatt teljesen lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát Tatabányánál kedden kora reggel, a forgalmat az 1-es útra
Andits Hair Salon szenzációs bemutatót tartott
Az elmúlt hétvégén, szombaton feléledt Tatán, a Gottwald Hotel különterme a tatabányai Andits Hair Salon szervezésében egy különleges Show keretében.
A tatabányai Szent Borbála kórház újszülöttjei
A tatabányai Szent Borbála Kórház szülészetén január 9-től, hétfőtől január 15-ig, vasárnapig született babák.
Piaci pletyka is gyengíti a forintot - újból 315 forint fölött a jegyzés
Nem kezdte jó passzban az új évet a forint, az euróval szembeni jegyzés már 315 forint fölött áll.
Életeket veszélyeztethet az oltásokról szóló megalapozatlan hírek terjesztése
A közelmúltban több tévéműsorban is megszólaltak betegek, akik állításuk szerint védőoltás okozta súlyos mellékhatásoktól szenvednek, többször tényként állítva be nem
A Vastag testvérek mesélnek a részletekről
Az első X-Faktor testvérei imádnak énekelni, a tehetségkutató verseny után egész évben rengeteg fellépésük volt.
Tornagyőztes a magyar válogatott
Harmadik, egyben utolsó mérkőzésén is győzött a magyar férfi kézilabda-válogatott a szlovákiai Karácsony Kupán, így százszázalékos teljesítménnyel megnyerte a tornát.
Tört-zúzott Liptai Claudia
Liptai Claudia szenvedélyességéről, temperamentumáról máig is legendás keringenek...
Pillanatokon belül láthatjuk a rákos sejteket?
Egy bizonyos spray segítségével a jövőben könnyebben fel lehet ismerni a rákos sejteket, és maradéktalanul el lehet távolítani azokat a
Helyi
„A bátorság első vonala! Adjon vért! Váljon a mindennapok hősévé!”
2008. február 11-én, Esztergom-Kertvárosban szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy.
Helyi önkormányzati
Változtatási tilalom a Szőlőhegyen
Helyi sport
Szerdán jön az MKB Veszprém
Február 8 – án, szerdán az MKB Veszprém látogat Tatabányára. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Földi Imre Sportcsarnokban.
Belföld
Havazás: egy négyzetcentiméter se marad ki
A déli országrészben hétfő reggeltől havazik, de estig mindenhol lehet csapadék; keddtől enyhébb, akár a 0 fokot is elérő hőmérséklet
Külföld
900 ezer diák nem mehet iskolába, rekordhideg a cseheknél
A rendkívüli helyzet bevezetése, azaz a kiadós havazás és a nagy hideg miatt elrendelt tanítási szünet 900 ezer diákot és
Bulvár
Angelina Jolie tette tönkre Johnny Depp párkapcsolatát
Angelina Jolie miatt ment tönkre Johnny Depp párkapcsolata, a partnere, Vanessa Paradis ugyanis meg van róla győződve, hogy a sztár
Sport
Ezüstérmes lett Detre Diána
A szörföző Detre Diána a második helyen végzett a márciusi világbajnokság helyszínén rendezett andalúziai bajnokságon.
Kék hírek
Kislányával fajtalankodott, nyolc évet kapott
Szemérem elleni bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint zaklatás miatt nem jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte Sz. Zoltánt hétfőn a Kecskeméti
Kultúra
A forradalom elmaradt…
Érezhető elégedetlenség tapasztalható az idei filmszemlén amiatt, hogy a filmtámogatási rendszer egy év szünet után indult újra, ám az alkotók
Technika
Így kell hóban csapatni egy összkerekes Ferrarival - VIDEÓ
Markku Alen ralibajnok gyönyörűen terelgeti a 660 lóerős FF-et a hóval borított svéd utakon.
Tudomány
Tovább maradhat szellemileg friss, ha ezt issza
A rendszeresen zöld teát fogyasztó idős emberek tovább maradnak szellemileg frissek és önellátásra alkalmasak – állapították meg csaknem 14 ezer
Gazdaság
Szerdától olcsóbban tankolhatunk
Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. –
Közlekedés
Felkészültek a télre: 122 elhárító jármű és 25.000 tonna só
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. téli üzemeltetési tevékenységének célja a biztonságos forgalom folyamatosságának fenntartása szélsőséges időjárási körülmények között is.
PR
Megújult a Telenor
A Telenor üzletei az idei év folyamán teljesen megújultak. Új bútorok, kipróbálható bemutató készülékek, laptopok, tabletek segítik a vásárlást.












































































