Hírek

„Hajrá Tatabánya! Hajrá Grundfos! Hajrá Grundfos – Tatabánya!”

Feltöltve: 2012-01-18 13:50:36 Kategória: Helyi sport
Sajtótájékoztatót tartott a Carbonex KC. Célja az volt, hogy bejelentsék, hogy egy középtávú megállapodás született, amely három évre szól a Grundfos Magyarország Gyártó Kft és a tatabányai kézilabda klub között.
„Hajrá Tatabánya! Hajrá Grundfos! Hajrá Grundfos – Tatabánya!”

Bódi Dezső a Carbonex KC nevében köszönetet mondott elsősorban a média képviselőinek, hogy ilyen nagy számban megjelentek, köszöntötte még a Polgármesteri Hivatalból, Schmidt Csaba polgármestert, majd utoljára, de nem utolsó sorban a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-t, aki a kézilabda csapatát kiemelten támogatja.
2012. július elsejével a Grundfos Kft. névadó szponzorává válik a tatabányai kézilabda csapatnak. Grundfos Tatabánya néven fognak indulni a bajnokságban.
„Három erős lába lesz a tatabányai kézilabdának: tatabányai város önkormányzata, Grundfosnak Magyarország Gyártó Kft. A harmadik lába pedig a média.
Török László, a Grundfos vezérigazgatója elmondta, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol az Európa Kézilabda Szövetséggel. Többek között elmondta azt is, hogy miért is a kézilabdát támogatja a cég? "Először is azért, mert a kézilabda egy nemzetközi sportág, 140 országban van jelen, több mint húsz millió játékossal és a kézilabda jellemzői nagyon találóak a vállalat kultúrájával." A kézilabda csapattal 2008-ban találkozott a Grundfos, először egy kissebb támogatással, a tizedik születésnapon. A mostani szerződés már egy magassabb támogatásról szól. -említette Török László igazgató úr. Következő két teljes bajnoki évben a csapat már Grundfos Tatabánya néven fog szerepelni.
Az eseményen azt is megtudtuk, hogy Ivo Diaz, aki a hozzáállásával, játékkultúrájával méltón vált a csapat ikonjává, újabb két éves szerződést írt alá, valamint új feladatként, az utánpótlás nevelésébe, az edzői tevékenységbe is bekapcsolódik.

 
 

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban

Kertváros sakkozói a legjobbak
Helyi sport
2012-05-15 15:13:17

Kertváros sakkozói a legjobbak

Bajnokok az oroszlányi Minik!
Helyi sport
2012-05-15 11:25:56

Bajnokok az oroszlányi Minik!


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov